A Balaton ökológiai egészségében benne van a mi egészségünk is

Interjú Dr. Pataki Györggyel, az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) kutatójával

Fotó:szabadonbalaton

Közgazdászként, ökológiai közgazdaságtannal foglalkozó kutatóként hogy látja jelenleg a Balaton helyzetét? 

Én most a Balatont és az egész térséget úgy látom, mint ami az áldozatává kezd válni egy teljesen hagyományos és pusztító területhasználati nyomásnak. A mostani szemlélet ezt a területet nem egy komplex rendszernek, hanem egyszerűen egy földdarabnak látja, amit áruként lehet használni. A Balaton-régió felgyorsított kommodifikációja zajlik. Az emberi tevékenységek által olyan nyomás van a Balatonon, ami tulajdonképpen egy ökológiai degradációt, tehát egy folyamatos és egyre erősödő pusztítást jelent.

 

A természet és a gazdaság érdekei hogyan egyeztethetők össze ebben a régióban? 

Az én szemléletemben minden az ökológiából indul, mert az a legnagyobb rendszer. A Föld bolygó, vagy itt most jelen esetben a Balaton a nagy rendszer. Ezt egyben kéne nézni, és egyúttal úgy, hogy mi teszi a Balatont olyan egészséges ökorendszerré, gyönyörű értékké, ami egészségesen funkcionál ökológiai értelemben. Hogyha az ökológiai egészséget biztosítjuk, utána lehet azon gondolkodni, hogy társadalmilag mi az igazságos, tehát hogy társadalmilag nézve a magyarországi vagy akár a globális közösség csoportjai hogyan férhetnek hozzá ennek az ökológiai közjószágnak a szolgáltatásaihoz.  

 

A Balaton nemzeti kincs, de társadalmi szempontból nézve vajon tényleg mindenkié? Ön szerint mennyire érhető el most minden társadalmi csoport számára? 

Az első lépés az ökológiai egészség, aztán következik a társadalmi igazságossági gondolkodás az én szemléletemben. Tudjuk nagyon jól, hogy vannak társadalmi csoportok, amelyeknek szinte elképzelhetetlen dolog egyáltalán a nyaralás, a pihenés, nincsenek olyan szociális helyzetben. Nagyon igazságtalanul oszlik meg a Balatonhoz eljutásnak vagy a Balaton élvezetének a lehetősége. Ez közvetlenül lefordítható egyébként arra, hogy ha nincs szabadstrand, akkor máris korlátozzuk az igazságos hozzáférést, vagy a hozzáférést egyáltalán.

 

Ha az első lépés a Balaton ökológiai restaurációja, akkor mit kellene tenni? Esetleg tud jó példát mondani arra, ahol az ehhez hasonló kezdeményezések jól működnek?

Kifejezetten tavas példa nem jut eszembe, de amire szükség lenne szerintem, azt a szakirodalomban úgy hívják, hogy adaptív vagy alkalmazkodó menedzsment. A floridai Everglades ökoszisztéma egy nagyon jó példája az adaptív menedzsmentnek, ami tulajdonképpen paradigmaváltás a természeti erőforásokkal való gazdálkodásunkban. Az adaptív menedzsment szakít azzal az ökonómiai és biológiai nézettel, hogy pontosan kalkulálható az úgynevezett fenntartható hozam. A természet maga komplex és dinamikus rendszer, ami ko-evolúciós interakcióban áll az emberi társadalmakkal és gazdálkodással. Nincs stabil optimum, hanem a dinamikus együtt változás a rendszerek lényege. Ezt kell mindig az adott kontextusban megérteni, megtanulni, kisebb kísérletek és beavatkozások hatásainak megfigyelésével, s az ebből tanultakon alapuló kiigazításokkal.

Ez a paradigma az elővigyázatosságra épít, a folyamatos tanulásra és alkalmazkodásra, s elveti a nagy beavatkozásokat azok visszafordíthatatlan hatásai miatt. Elsőbbséget élvez az, hogy megértsük az ökológiai és társadalmi rendszerek működését, egymásra hatását, s mindez lassítást igényel: visszalassulunk a természet – mint nagyobb rendszer – idődinamikájára. Európában jó néhány nagyváros megértette ezt: München és Lyon is sikeresen végigvitte saját folyója ökológiai restaurációját olyan módon, hogy újra összekapcsolja a várost és a folyót mint élő rendszereket. Elkezdték újrateremteni a víz és az ember kapcsolatát. Elkezdték visszaadni a területet a természetnek, illetve az embernek, azaz a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és a kirándulóknak. Ezek az adaptív menedzsmentek tehát sokféle szereplőt bevonva azok közös tanulására épülnek. Csak kis beavatkozásokat engednek meg, majd monitorozzák, figyelik, hogyan reagál az öko- és társadalmi-gazdasági rendszer a változásra. Így haladnak előre annak érdekében, hogy a rendszerek egészséges együttműködését szolgálják. 

 

Hasonló beavatkozás a Balaton esetében mit jelentene? 

A Balaton-régióban is vissza kell hozni a korábban eltüntetett természetes állapotokat. Itt nagyon praktikusan akár arra is lehet gondolni, hogy ha a nádasok ökológiailag fontos élőhelyek a Balaton életében, akkor minél nagyobb kiterjedésben restaurálni kell azokat. Aztán figyelni kell, hogy mi történik, milyen hatásokkal jár mindez, és ezt kommunikálni kell. Mindehhez rendkívül fontos lenne nyilvános beszélgetéseket folytatni a Balaton ökológiai szépségéről és egészségéről. Arról, hogy miért is szeretjük ennyire a Balatont? Mi kell a Balatonnak ahhoz, hogy a legjobb állapotában legyen ökológiailag? Ezekbe az ún.tudomány-társadalom interakciókba, nyilvános beszélgetésekbe nemcsak kutatókat és szakembereket kellene bevonni, hanem mindenkit, akit érdekel a Balaton régiójának sorsa. A professzionális kutatókon kívül más helyi tudások, az úgynevezett amatőr kutatók meglátásai is beemelhetők a folyamatba a hagyományos ökológiai tudás szellemében.   

 

Ha sikerülne valamilyen ökológiai konszenzust találni, hogyan lehetne meghatározni a Balaton és a környező régió egészséges gazdasági hasznosításának módját?  

Egy csomó mindent nem tudunk még arról, hogy ezek az ökorendszerek hogyan egészségesek. Ezért lehetne közösen, közösségi módon kísérletezni a települések szintjén is, hogy mit engedünk természetesnek, félig természetesnek, és hol van domináns emberi használat, ezeknek milyen arányai vannak egymáshoz. Ha ezekkel tudatosan játsszunk, akkor ebből megtanulhatjuk, hogy mi a jó az ökorendszernek, és mi a jó nekünk. Ehhez azonban mindenképpen el kell szakadnunk a piaci társadalomban ránk jellemző rövidtávú szemlélettől. Itt nem lehet gyors sikereket ígérni meg elérni. Arra kéne felvérteznünk magunkat, hogy azért kezdjük el ezt, hogy a jövő generációknak még jobb legyen: minden lépésünk és döntésünk esetében az lehetne a fő kritérium, hogy miként hat majd az a jövő nemzedékére, beleértve az emberi és nem-emberi létezőket egyaránt. 

 

Hogy látja, mennyire sikerült harmonikusan összekapcsolódnia az ökológiai és a gazdasági szemléletnek mondjuk a balatoni gasztro- és borkultúrában?

Az utóbbi években egy csomó nagyon izgalmas kezdeményezés indult, amit a szakirodalom helyi vagy alternatív élelmiszerrendszereknek nevez. Ezeknek elméletileg két jellemzője biztosan van. Az egyik, hogy ökologikusak, tehát nem pusztító módon állítják elő az élelmet, hanem az adott táj adottságaihoz illeszkedve. A másik, hogy erősítik a helyi közösségeket. Az igazi az lenne, ha ez utóbbi azzal is járna, hogy odafigyelnek arra, hogy társadalmilag is igazságosabbak legyenek, azaz minél többek számára tegyék elérhetővé az egészséges élelmet. A balatoni helyi élelmiszer kezdeményezések sok ökológiai és gazdasági hasznot teremtenek, közösséget is építenek, ám szerintem tudatosan erősítendő lenne a szolidaritási komponensük.  

 

Milyen szerepe van ebben a turizmus nyomásának? 

A turizmus bizony egy elképesztően pusztító üzletággá vált. Abban az értelemben is, hogy tulajdonképpen a közgazdászok szeretik azt mondani, hogy a fogyasztó a király, és bármit kíván, azt ki kell szolgálni. Azt gondolom azonban, hogy ez egy nagyon ostoba logika, mert a preferenciák, a fogyasztói igények egy csomó esetben teljesen tudatlanok, és nem néznek szembe a következményekkel, amiket épp a saját tetteik okoznak. Ha ezekkel a következményekkel nem kezdjük el szembesíteni az úgynevezett fogyasztót, azaz magunkat, akkor nem reménykedhetünk semmiféle fenntartható társadalomban. A turizmus szelíd változataiban ez a szembesítés és az elvárt felelősségvállalás megvalósul szemben a turizmus nagyüzemi változataival.

 

Lát-e olyan fogalmat, amiről azt gondolja nem jó irányba viszi el az ökológiai- társadalmi fenntarthatóságról szóló diskurzust? 

A társadalmi nyelvezetben, a mai kultúrkörben és az intézményrendszerünkben a fenntartható fejlődés fogalma van kódolva. Ez az én szememben veszélyes, mert továbbra is abban a paradigmában mozgunk, hogy nekünk embereknek az a dolgunk, hogy fejlesszünk, kiaknázzunk, meg minél többet megszerezzünk, és hogy az egész csakis értünk van. Sokkal hasznosabbnak látom az olyan fogalmakat, mint például az ökológiai egészség. Az egészség jó hívószó. Talán még nincs lejáratva, mindenki érti, hogy az egészség jó dolog, és a Balaton ökológiai egészségében benne van a mi egészségünk is. A természet és az ember elszakíthatatlan egymástól, minden elszakítási kísérlet az egészségünket rombolja. Nehezen hiszem, hogy bárki is szeretné a saját egészségét kockára tenni. Csak meg kell végre értenünk, és aszerint élnünk, hogy az egészségünk közvetlen kapcsolatban van a természet egészségével, s ha a természetet mint nagyobb rendszert pusztítjuk, magunkat is megbetegítjük, s akkor egyszerűen rossz életet élünk.

 

Közzétéve: 2021.01.15.

Fotó: szabadonabalaton/Neogrády-Kiss Barnabás