A legnagyobb probléma a Balaton túlzott használata

Interjú Fülöp Bencével, a Balaton Klíma Konzorcium vezetőjével

Balaton/szabadonbalaton

2018-19-ben ön vezette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Balaton-munkacsoportját, aminek az volt a feladata, hogy a Balaton hosszú távú fenntarthatósági és vízgazdálkodási stratégiáját kidolgozza. Mit jelent a vízgazdálkodásban a fenntarthatóság fogalma?

A fenntarthatóság ebben az esetben alapvetően azt jelenti, hogy ha egyszer megépítünk valamit, akkor annak ne csak mondjuk két évig élvezzük az eredményét, hogy aztán műszaki, ökológiai, vagy társadalmi okok, pénzügyi hiányok és egyéb problémák miatt az eredmények elvesszenek. A cél, hogy ezeket hosszú távon biztosítani tudjuk, akár évtizedeken keresztül is.   

 

Ön szerint ma mik a legnagyobb kihívások ökológiai értelemben, ha a Balatonra és a környező térségre gondolunk? 

Én az ökológia helyett inkább az ökológiai rendszer fogalmát használom. Bár az ökológia szó már magában is a rendszert is jelenti, de sokan félreértelmezik az ökológia fogalmát., Az ökológiai rendszer az nem egy statikus dolog, és a rendszer szó használatával talán jobban tudatosul ennek az örök változásnak az üzenete: mindig változik, maga a rendszer és a driverek vagy hatások, amelyek ezt a változást gyorsítják-lassítják, vagy valamilyen irányba eltérítik. Minden vizes ökológiai rendszernek van egy életciklusa, amit szukcessziónak hívunk. Ha azt nézzük, hogy ezeket a szukcessziós folyamatokat mi viszi más irányba, mi gátolja vagy gyorsítja, akkor a Balaton esetén ebből a szempontból a legnagyobb probléma a tó túlzott használata. A probléma, a fejlesztések pontszerű vagy régió szerinti túl nagy hatása a tóra, és az, hogy az ehhez kapcsolódó befektetési lehetőségek vagy projektgenerálási lehetőségek szinte korlátlanok. Ezeknek nincs szabályozási gátja, vagy ezek a szabályozási gátak könnyen átugorhatók, megkerülhetők. 

Természetesen nagyon fontos még a klímaváltozás mint minden, ökológiai rendszerre jelentős hatással lévő folyamat. Itt azt érdemes átgondolni, hogy a nature conservation, a fenntartó természetvédelem mennyiben tartható fenn a klímaváltozás következtében. Tehát kell-e nekünk ahhoz ragaszkodni, amiről azt gondoljuk, hogy ez a Balaton? És a kérdés ezután az, hogy ha úgy döntünk, hogy igen, ehhez ragaszkodunk, akkor ez egyáltalán megvalósítható-e a klímaváltozás következtében. 

 

Az egyik kutatásukban az algásodás ivóvízkivételre gyakorolt hatásával is foglalkoznak majd. Egész pontosan mit fognak vizsgálni?

A nyári csúcsszezonban a nyaralók miatt főleg a déli parton emelkedik meg a vízfogyasztás, de az északi parton is vannak felszíni ivóvíz-kivételi művek. Például Füred és Csopak között van két bója. Ha algás a víz, akkor megnő a tisztítási költsége. Más kérdés, hogy egyáltalán fel vannak-e készülve ezek az ivóvíz-kivételi művek az algák okozta extra tisztítási képességre. A kutatás egyik célkitűzése az, hogy megnézzük: a Dunai Regionális Vízmű Zrt.-nek (DRV) hány ilyen pontja van, és a DRV operatív üzemeltetésében mit jelent, milyen problémákat okoz az algásodás, illetve milyen megoldások lehetnek arra, hogy ezt a problémát kiküszöböljük. Például egyes algák szeretik és tudják a vízben lévő mélységüket változtatni attól függően, hogy éppen mennyi fényre van szükségük. Ha ezeket a vízkivételi pontokat mélységileg úgy alakítjuk ki, hogy több vízkivételi pont legyen, akkor tudunk kivenni olyan mélységből is vizet, ahol az éppen nem algás. Ez tehát egy adaptációs megoldás: nem oldja meg az algásodás problémáját, de kezelni képes az algásodás következtében kialakuló helyzetet.  

Fülöp Bence

Az algatömegben gazdag időpontban kivett víz kifejezetten az ivóvíz minőségére lehet hatással?

Az ívóvíz minőségére közvetlen hatása nincs, de egy ilyen helyzet mindenképpen okozhat üzemeltetési nehézséget a DRV-nek a vízkivételnél. Például bizonyosan nagyobb emberi és pénzügyi ráfordítást igényel tőlük a víz tisztítása. Valószínűleg több vegyszert kell használni, gyorsabban, többször kell a szűrőket tisztítani. Ha többször kell a szűrőket tisztítani, akkor rosszabb a hatékonyság, mert ahhoz tisztított vizet használnak, tehát visszamosatás van, azaz az egész folyamatnak megnő a költsége. Ez ellátásbiztonsági kérdés is.

 

Ön szerint hány ember tudja, hogy a Balaton mellett a Balatonból származó vizet issza? 

Nagyon kevesen. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy ott vannak ezek a dupla bóják, amelyek az ivóvízkivételi helyeket jelölik, de nem gondoljuk át, hogy ez mit is jelent.   

 

Az ivóvízzel kapcsolatban a régióban milyen más kihívásokkal szembesülnek? 

Most például mindenki elkezdett kutakat fúrni, és a Balaton-felvidéken ez könnyen okozhat gondot. Karsztvidékről van szó, és a karsztról azt kell tudni, hogy ott nagyon gyorsan mozognak a szennyező anyagok. Ha nem karsztos területen vagyunk, ott egy szennyezés tíz-húsz-ötven-száz év alatt mondjuk egy vagy öt kilométert halad. A karsztban ezzel szemben szabadon áramlik a víz, nem pórusok, hanem járatok vannak. Ha valahol elszennyezzük a vizet, akkor a szennyezés ha nem is napok alatt, de mondjuk egy-két év alatt simán át tud menni egyik helyről a másikra, akár 100 kilométerrel távolabb is megjelenhet. A karsztban elég egyetlen egy rosszul kivitelezett kút, ahol mondjuk éppen műtrágyáznak, és akkor a műtrágya minden esőnél belemosódik, és utána mindenfelé megjelenik. Szerencsére Magyarországon ilyen nem történt, mert erre nemzetközi szinten is jól vigyáztunk, gondoljunk csak a dán zombi nyércek esetére, ilyen Magyarországon nem fordulhatott volna elő.

 

Hogy lehet összehangolni az ivóvíz védelmét a környezetvédelem, a mezőgazdaság és az itt élők szempontjaival, és milyen specialitásokra érdemes figyelni ebben a kérdésben a Balaton-régióban?

Magyarország élen járt eddig is az ivóvízbázisok védelmében, a védőterületek kijelölésében. Értjük a mezőgazdaság öntözőigényét, a kútfúrás bürokráciáját, költségeit, és az ezekből fakadó társadalmi ígényt, de a másik oldalon megkérdőjelezhetetlen az ivóvízellátás biztonsága. Az Alföldön mély rétegeket használunk ívóvízforásnak, ott mindez kisebb kockázatot jelent, mint az olyan területeken, ahol karsztvizet használnak ivóvízbázisok. A 2018. évi CXXI. törvény idei módosítása ismét kitolta a regisztrációhoz kötést 2023-ig de akkor legalább regionálisan mondják ki, hogy ezeken az ivóvízbázisokon nem lehet kutat fúrni. Kevesen tudják, hogy hol vannak az ivóvízbázisok, és azok 5 éves, 10 éves elérési idejű védőterületei. Tehát ki vannak jelölve ezek a védőterületek, de nem hiszem, hogy a gazdák tudnák ezt, illetve figyelembe vennék. Például Aszófőnél van, ahol nem lehet pincét építeni ívóvízvédelmi védőterület miatt.

 

Ön szerint erről fontos lenne társadalmi diskurzust, erős kommunikációs kampányt indítani?

Igen, de csakis az öntözéssel összekötve. Egy ilyen kampányt ezért én onnan indítanék, hogy a klímaváltozás miatt öntözni kell-e. Először ennek vizsgáljuk meg a lehetőségeit a Balaton térségében, a Balaton-felvidéken. Meg kell nézni alaposan, hogy milyen terményt nem kell öntözni, milyen növénykultúrákat kell most, vagy majd tíz év múlva öntözni, illetve miért is kell öntözni, a növény melyik fenológia ciklusában, és mennyi a vízigény. Ennek az oldalága lehetne az, hogy, de itt van egy ivóvízbázisunk is, és akkor azzal most mi legyen, és ez milyen kapcsolatban áll az öntözéssel. Akkor azt lehet mondani, hogy akik az ivóvízbázison vannak, és nem tudnak, kutat fúrni - mert túl nagy a kockázat, hogy elszennyezzük az ívóvízbázisunkat, -,  azok építsenek tározókat, ami összegyűjti a csapadékot, és akkor ők abból tudnak öntözni. Azért nem az ivóvíz kérdésére hegyezném ki ezt a kampányt, mert akkor pont azokat nem fogja elérni a fő üzenet, akik megrendelik a kútfúrást. 

 

Az ivóvízbázis védelme mellett milyen más régiós kihívást lát még a Balaton környékén? 

Szerintem nagyon fontos a kikötők és a hajószám kérdése, illetve annak átgondolása, hogy milyen hajók, vitorlások, motorosok és milyen sebességgel járhatnak a Balatonon. Vannak olyan svájci tavak, amelyekre csak úgy lehet új hajót vízre tenni, ha egyet elvisznek onnan. Azt szokták mondani, hogy a Balaton hajóterheltsége még a keleti medencében sem éri el mondjuk a bajor Chiemsee hajóterheltségét. A Chiemseenél egy vasárnap délután olyan sok hajó megy be a kikötőbe, hogy vízirendőrre van szükség ennek az organizálásra. Mi lenne a Balatonon egy ilyen hajósűrűség esetén? 

 

Mennyire vagyunk közel a Balatonnál ehhez a kritikus számhoz, a túl nagy hajóterheltséghez? 

Én a keleti medencében úgy érzem, hogy közel vagyunk ehhez. Gondoljunk csak egy szeptember eleji, még meleg nyári hétvégére, amire akkor azt gondoljuk, hogy az az utolsó nyári hétvége, és akkor nézzünk ki a Balatonra Füred vagy Földvár térségében. Akkor már elgondolkodtató, hogy mi lenne, ha kétszer annyi hajó lenne, és hogy is nézne ki így a tó. Lehet, hogy idejében érdemes lenne ezen elgondolkozni, mint hogy később azt kelljen mondani, hogy akkor te meg te nem mehetsz ma ki, vagy azt kellene kitalálni,  hogy hogyan osszuk szét a hajóterhelést a tó teljes kerületére.

 

Hogyan lehetne enyhíteni a kikötők terheltségén? 

Ökológiailag mindenképpen szerencsésebb lenne, ha a települések előtt a vízen lenne kijelölve egy terület, ahol a hajók bóján állhatnak. Az ökológiai szempont itt úgy jelenik meg, hogy ha egy hajó bóján áll, akkor nem kell köré építeni egy kikötőt, nem kell hullámtörő gát és parti klubház. Természetesen itt a mértékletesség is fontos.

 

Mi az, ami az ellen szól?

Egyfelől vannak biztonsági kérdések, hsizen senki nem szeretné, ha ellopnák a külmotorját a hajójáról. Kb a 90-es évekig szabadon lehetett bóján állni, aztán ezt korlátozták. Most úgy van, hogy őrszemélyzetet kell biztosítani a hajón, de az őrszemélyzet sincs teljesen jól meghatározva, mert ez annyit jelent, hogy olyan embernek kell elérhetőnek lennie, vagy a közelben tartózkodnia, aki adott esetben arrébb tud menni a hajóval. 

 

Újra kellene gondolni a klasszikus balatoni kikötők kérdéskörét?

Igen. Egyfelől van egy kör, amelyik szerint több kikötőre lenne szükség, a másik oldalon pedig már van egy jól érzékelhető társadalmi elvárás, hogy nem kellenek új kikötők. Ha valakinek csak egy huszonöt lábas hajója van, tehát a hajót nem lakásnak használja, csak vitorlázni, napozni, horgászni szeretne, az nyugodtan állhatna bóján, főleg hogy egyre több elektromos hajó lesz a tavon, ahogy ezek ára csökken és jobban elérhetővé válnak. Nem hiszem, hogy ehhez infrastruktúrát kellene építeni. Ezzel a megoldással szét lehetne húzni a települések között a terhelést, és csökkenne a vitorlázás, hajózás költsége is. 

 

Idén két pályázatot nyertek el. Az algásodás kérdésével foglalkozó projektről már beszámolt. Mi a másik lényege?

Ez a projekt a Balaton és vízgyűjtőjének, és a kiemelt turisztikai üdülőkörzet településeinek a klímaadaptációs képességének növeléséhez szükséges vizsgálatokat határozza meg. Azt, hogy kinek mit, mikor és miért kéne vizsgálnia, mérnie, és ebből hogy fog összeállni a nagy egész. Korábban probléma volt, hogy a Balaton-kutatást végzők nem nagyon kommunikáltak egymással, és így nem érvényesült a kutatások multiplikátor hatása. Jelenleg a kutatások nem tudnak adekvát, egzakt választ adni fontos kérdésekre, mivel nincs adat, vagy amilyen adatok vannak, azok nem hozhatók össze egymással, mert nem ugyanakkor mérték, nem ugyanott mérték, más módszerrel mérték és így tovább. Mivel azt gondoltuk a 2000-es évek elejére, hogy a Balaton problémáját megoldottuk, nagyon sok kutatási terület sajnos elhalt Magyarországon. Nincs már, aki műveli, és ez nagyon nagy gond. Ezt a tudásbázist most újra kell teremteni. Ennek érdekében ezért egyrészt azt tervezzük, hogy felmérjük, kik és mit kutatnak a Balatonnal kapcsolatban, milyen eredményeik vannak. Illetve a másik oldalról megközelítve, a klímaváltozás várható hatásait szem elött tartva, a jelenlegi és jövöbeni ökológiai állapotot, és állapotváltozást figyelembe véve azt mérjük fel, hogy milyen tudás és milyen válaszok hiányoznak, ami alapján a döntéshozók meg tudják hozni a megfelelő döntéseket. Ahol hiányt látunk, ott meghatározzuk, hogy milyen kutatási infrastruktúra, ember és technika, anyagi források szükségesek. A projekt harmadik része természetesen az, hogy a meglévő és a jövőbeni kutatásokat összehangoljuk, elősegítsük az adatok áramlását. Fontos, hogy a kutatásokat finanszírozó Innovációs és Technológiai Minisztérium ez alapján mederben tudja tartani ezeket a célzott kutatásokat, hogy támogatni tudjuk az egyén, a  társadalom és a döntéshozók döntéseit a klímaváltozásra való felkészülés kapcsán, és a civil szféra is megfelelő adatokhoz jusson, ami alapján releváns és hasznos tevékenységeket tudjanak végezni. 

 

Hogy látja, a mostani munkája, ezek a kutatások milyen módon kapcsolódhatnak az Európa Kulturális Főváros projekthez, amely egy térségi fejlesztési programot és egy erős kulturális, edukációs lehetőséget is jelent?

Reményeink szerint, ezek a kutatások nagyon jól meg fogják világítani a problémákat. Ezeket a problémákat nekünk kell felderíteni, és ha nem tudjuk, hogy mi a probléma, akkor arra választ sem tudunk adni. Ez az első lépcső. Második lépcsőként az eredményeinket egy közérthető anyagban szeretnénk összeállítani, hogy a meglátásainknak impactja is legyen, nem szeretnénk egy n+1-dik dolgozatot készíteni az irattárnak. Az anyagban szereplő leadek vagy flagshipek nagyon jól szolgálhatják Európai Kulturális Fővárosának ökológiai koncepcióját, illetve az egész fenntarthatóság kérdését, hogy azok a térség értékeire, lehetőségeire és problémáira reflektálhassanak. Ezzel elősegíthetik a szükséges változásokat, hogy a tó és környezete felkészülhessen a klímaváltozás kihívásaira.

 

Melyek azok a fogalmak a térségben elsősorban ökológiai, környezetvédelmi szempontból, amelyeket ön szerint a köztudatban gyakran félreértelmeznek, és itt volna az ideje tisztázni a jelentésüket? És melyek azok a témák, amelyeket a legfontosabbnak tart? 

Az egyik ilyen például az, hogy egy jó ökológiai állapot tulajdonképpen mit jelent. Fontos tisztázni a fenntarthatóság kérdését, és azt is, hogy a klímaváltozásnak milyen hatásai vannak az egyén, egy cég vagy a társadalom szintjén. Érdemes körüljárni azt a kérdést is, hogy mit kell nekem tennem azért, hogy én is reziliens legyek: milyen kis egyéni döntésekkel tudom a magam és a társaim jövőjét jobbá tenni, a katasztrófát megakadályozni. Nagyon fontos témának tartom a Balaton megközelíthetőségét, és újból fokozódó turisztikai leterheltségét. Épülnek a lakóparkok, és ha ezeknek a lakói mondjuk autóval szeretnének majd megérkezni a 100 millióért megvett lakásaikba, azt én főleg az északi parton teljesen megoldatlannak látom. A nyári szünet kezdetétől a végéig így folyamatos dugó lesz a 71-es úton, mivel a közlekedési infrastruktúra nem követte ezt a fejlődést. És azt sem hiszem, hogy a 8-as út kibővítése ezt a problémát meg fogja tudni oldani, mivel Székesfehérvárig ugyanúgy a M7-esen kell menni, és a 8-as ra való áthajtás korántsem zökkenőmentes.

 

Milyen megoldásokat vagy jó példákat látott az ilyen fajta beépítettségi vagy közlekedési terheltség csökkentésére a világban?

Az egyik legjobb példa Genf, ahol nem lehet új házat építeni régi ház lebontása nélkül. Ott azt mondták: nem tudják vagy nem akarják a közlekedési infrastruktúrát tovább növelni. A várost 300 ezer emberre tervezték, így építették meg, ezért még a szaúdi sejknek sem engedték meg, hogy új és nagyobb házat építsen ott. Az egyik irány tehát az építési szabályozás, a másik pedig a moduláris közlekedés, hogy vasúton is elérhető legyen a tó, és utána az utolsó pár kilométert is meg tudja tenni csomagjaival valamilyen közlekedési eszközön az érkező, akár a hegyoldalban is. Ez utóbbira jelenthetnek megoldást az autómegosztó rendszerek. Az osztrák és a svájci vasútnak is vannak már olyan szolgáltatásai, hogy a vonatjegy mellé autót is foglalhat az utazó. Ez akkor igazán kedvező árú, ha az autót csak rövid időre veszi ki: például a nyaralás elején felviszi a csomagjait a hegytetőre, a nyaralás végén pedig le, közben viszont nem használja a kocsit, gyalog vagy biciklivel jár, az autót meg rövid időn belül visszaviszi az állomásra. 

 

Közzétéve: 2021.02.01. 

 

Fotó:

(1) szabadonbalaton/Neogrády-Kiss Barnabás

(2) Kovács Tamás