A legelő állatok és a fás legelők ugyanúgy hozzátartoznak a Balaton-felvidék képéhez, mint a szőlősorok a hegyoldalban

Interjú Dr. Varga Anna etnobiológussal, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszék tudományos munkatársával 

Újraéledő fás legelők, Dörgicse

A szakterülete révén hogyan került közelebbi kapcsolatba a Balatonnal és környékével?  

Az egész kutatásom valamilyen szinten a Balaton-felvidéken indult. Biológusként először madarász szerettem volna lenni, de aztán inkább olyan kutatási témát kerestem, amiben benne van az ember is. Már akkor egyre inkább nyilvánvalóvá vált, és szakmailag is elismerték, hogy a természetvédelemben és egyáltalán az ökológiai folyamatokban nagyon fontos tényező az ember. Ekkor döntöttem el, hogy a fás legelőkkel fogok foglalkozni, aminek ameghatározásában is ott van, hogy egy ember által létrehozott, magas természeti értékkel bíró élőhelytípus. Ekkor kezdtem el tudatosan a Balaton-felvidéken és Bakonyban is olyan területet keresni, ahol van pásztor is, akivel tudok beszélgetni a terület múltjáról és használatáról. Végül így kerültem el Olaszfaluba, és egyik ottani pásztor, Németh Antal, hívott el először a Bakony-Balatoni pásztortalálkozóra, aminek köszönhetően a térség hagyományos pásztoroló legeltetéssel foglalkozó gazdálkodóival megismerkedtem.

Én is bekapcsolódtam ebbe a közösségbe, és a doktori értekezésemben már kiemelt szerepet játszott, hogy a térségben dolgozó pásztorokkal készítettem interjúkat, akik valahogy a fás legelőkhöz kötődnek. Ehhez kapcsolódnak a természetvédelmi őrök, mert nagyon sokáig ők voltak a legfontosabb szereplői ennek az élőhelytípusnak. A doktorim egyik része az volt, hogy tájtörténeti adatokat gyűjtöttem, illetve a jelen kornak a tájhasználatára, gazdálkodására vonatkozó kérdéseket jártam körül. A doktori kutatásomat Pécsi Tudományegyetem Biológia és Sportbiológia Doktori Iskolája keretében végeztem, a további kutatásokat 2013-2020 között pedig az Ökológiai Kutatóközpont Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoportján belül. 

 

Ha egy nem szakmabelinek kell elmagyaráznia, hogy mit jelent a fás legelő, akkor mit szokott mondani? 

Általában azt szoktam mondani, hogy olyan, mint egy angolpark, amit legeltetéssel tartanak fenn. Az angolparkok képét ugyanis a fás legelők inspirálták. A fás legelőket legelőgazdálkodás céljából kialakított, megőrzött zártabb, nyíltabb erdőrészek, facsoportok, illletve ligetes, cserjés és fátlan gyepterületek jellemzik. 

 

Olaszfalu, Sándor Ferenc
Egykori községi legelő 1960-70-es évek 

 

Hogy lehet definiálni a fás legelő fogalmát?

A fás legelő meghatározosában nehézséget jelent, hogy szinte mindenkinek mást jelent, és vannak, akik nem is használják ezt a kifejezést, csak legelőnek vagy legelőerdőnek,  esetleg erdőnek neveznek mások által fás legelőként jelölt területet. Az egyik kedvenc történetem, hogy Dörgicsén ott álltam Bende Pista bácsival, aki tényleg nagyon régi, törzsökös pásztorcsaládból való ember, és megkérdeztem tőle, mi az a fás legelő. Ő akkor azt mondta, hogy hát ezt már így hallotta, de náluk nincs divatban. És közben ugye ott álltunk az egyik legtipikusabb fás legelőn Balatonakali és Dörgicse között. Akkor döbbentem igazán rá, hogy ez egy kreált akadémiai szakkifejezés. Az erdészeti irodalomból jön, a fás legelő mellett a 19. század végén ligetes legelő, legelőerdő kifejezések is használatba kerültek a fás legelő mellett. Jelenleg a fás legelőt jogilag az erdőtörvény határozza meg, emellett az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) is ad rá definíciót, melyet a botanikusok alkottak meg.

A doktori munkámban fogalmaztam meg munkatársaimmal a fás-erdős legeltetési rendszer kifejezést, mely az angol silvopastoral systems megfelelője. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy hagyományos és hosszútávon fenntartható legeltetés nem csupán a “legelőn”, hanem több művelési ágba (erdő, gyep, szántó), és élőhelytípusba tartozó terület legeltetésével tud megvalósulni.  

 

Az agrárerdészet szemlélete és a fás legelők jelenléte hogyan kapcsolódik egymáshoz? Kapcsolódik egyáltalán?

Az agrárerdészet egy nagy gyűjtőfogalom, amelyben a fásszerű növényzet és a mezőgazdálkodás bármilyen formája összekapcsolódik. Mikor az állatok találkoznak egy fával, akkor azt már fás legelőnek mondják. Európában az agrárerdészet legelterjedtebb típusa a fentebb említett fás-erdős legeltetési rendszer, amelynek egy része a fás legelő. 

 

2013-2014-ben az agrárerdészeti rendszerek innovációjára vonatkozó AGFORWARD nemzetközi projekt résztvevője lett. Mi volt a feladata?

Ennek a projektnek keretében készült el például egy nemzetközi tanulmány, amelyben az agrárerdészeti rendszerek és termékeinek hasznosítását vizsgáltuk. Ennek során Keszthelyen, Reziben, Zalaszántón, Sümegcsehiben és Balatongyörökön készítettünk interjúkat. Egy másik  munkája volt a projektnek egy nemzetközi összehasonlító tanulmány, melyben fás legelők faállományszerkezetét hasonlítottuk össze. Ehhez is a térség több területén végeztem adatgyűjtést Dörgicsén, Nyírádon vagy Olaszfaluban.

 

A fás legelők mennyire természetes módon jöttek létre? Mi a jelentőségük tájtörténetileg és az állattartás szempontjából?  

A fás legelők egy része mindig is ligetes, nyíltabb terület volt, másik részét pedig zártabb erdőből alakították át legelőterületté évszázadokkal ezelőtt, ahogy például ma is kitisztítanak egy beerdősült legelőrészt. Fontos megjegyezni, hogy 200-300 évvel ezelőtt az erdő fogalma alá nem csak a zárt lombkoronával borított területek tartoztak, hanem a nyíltabb, ligetes részek is. A Bakony és a Balaton térségében ezek a területek a táj részét képezték és képezik még ma is, igaz, jelentősen visszaszorult az arányuk. A fás legelők régen és ahogy mai számos gazdasági értékkel is bír a természeti és kulturális értékén felül. A területeken tudatosan hagyták meg a gyümölcs- és makktermő fákat. A vadgyümölcsöket egyrészt a jószágok ették fel, másrészt az emberek is gyűjtötték saját fogyasztásra és értékesítésre is. Mindamellett, ami számomra talán az egyik legérdekesebb és legnagyobb értéket képviseli, az az, hogy ezekhez a területekhez érzelmileg is szorosan kötődtek, kötődnek a helyi lakosok. Sokan ide jártak gombászni, focizni, játszani gyerekként, és később felnőttként is szívesen kirándultak a falu legelőjére. Ezek lényegében a faluközösség rekreációs területei is voltak. A közösségi tulajdonjog és használat mára teljesen megszűnt, a területeket a 1990-es évekre többnyire felhagyták és a későbbiekben magánkézbe kerültek. 

 

Fotó: Répásy Zsolt
Dávid László és Dávid János, Tótvázsony, Kövesgyűrpuszta tősgyökös juhászok

 

Ez a változás milyen hatással volt a falusi közösségekre?  

Ahogy az egész országban, úgy  a Bakony-Balaton térségében is ezeket a legelőterüleket az utóbbi években kimérték, és egy vagy több (akár száznál is több) magántulajdonos birtokába, illetve állami területként illetékes nemzeti park igazgatóság kezelésébe kerültek. A megváltozott használat, illetve tulajdonviszonyok számos konfliktust gerjesztettek. Sokan még közösségi területként gondolnak ezekre a területekre, és szívesen sétálnának, gombásznának ott, de erre már nincs módjuk. Ennek sokszor ma már fizikális akadálya is van a kerítések építésével. Nem egyszerű kérdés, mivel a pásztort helyettesítendő villanypásztort, kerítéseket építenek, ami ugyan biztosítja, hogy újra van legelő jószág a területen, de közben az emberek nem tudnak régi ösvényeken sétálni, és tájképileg is zavaró elemek lehetnek.  Szerintem ez az egyik legnagyobb probléma most, mivel ezek a területek fontos helyszínéül szolgálhatnak a helyi természeti értékek megismerésére, és az iránta érzett felelősség kialakulására is. Vannak jó példák is. Például Olaszfaluban a Zöldág Lovasudvar is egykori legelőterületen jött létre, ahol a tulajdonos Varga Antal tudatosan törekszik rá, hogy a helyiek is látogassák a területet, ezért vannak különböző rendezvények, játszótér, lovaglási lehetőségek. A másik megoldás pedig a pásztoroló legeltetés biztosítása lehetne, vagyis hogy újra pásztor ember őrizze az állatokat és ne villanykarám.

 

Amikor a kétezres évek közepén elkezdett ezzel a területtel foglalkozni, hogy talált pásztorokat, akikkel interjúkat tudott készíteni?

Sonnevend Imre erdőmérnökhöz fordultam, aki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója is volt, és köztudottan jó ismerője a térség fás legelőinek és erdeinek. Így jutottam el Dörgicsére, majd Olaszfaluba, a Bakonyba 2006 környékén. Akkoriban teljesen el voltak hagyatva ezek a területek, és legtöbb esetben beerdősült, becserjésedett, sűrű rengetegekké alakultak át a ligetes legelők. A pásztorok vagy más foglalkozásba kezdtek, vagy nyugdíjba vonultak, és a fiatalabb generáció is más jellegű munkát végzett már.  Alig volt már aktív, legeltető gazdálkodó a térségben. Ezért is lett az ELTE biológushallgatójaként a szakdolgozati témám  az Olaszfalu határában található egykori úrbéres, községi fás legelő beerdősülésének botanikai és tájtörténeti vizsgálata.  

 

Mennyire élő dolog ma a pásztorkodás ebben a régióban? Hogy lehet visszahozni ezt az ősi mesterséget erre a területre? 

Sokáig elfelejtődött a bakonyi-balatoni pásztorvilág, pedig még mindig él!  Mai napig a térségben több helyen legeltetnek pásztorok, mint például Sáska, Köveskál, Dörgicse, Tótvázsony, Lovas, Hegyesd környékén. De nagyon fontos lenne, hogy a fiatalabb generáció is nyitottabbá váljon erre a fajta életmódra, mert ez nem csupán egy szakma vagy mesterség, ez egész életmódot kíván. 

Ebből a szempontból nagyon fontos a tudásátadás. Maguk a pásztorok és a mesterség iránt érdeklődő gazdálkodók (Varga Antal, Zöldág Lovasudvar, Olaszfalu és Márrfy Bence, Márffy Ház, Lovas) kezdtek el találkozókat szervezni, hogy megerősítsék és tovább éltessék  a pásztortudást , a hagyományokat, ka apcsolatok és a barátságokat. Az egy évben több alkalommal megtartott, elsősorban baráti hangulatú szakmai és hagyományőrző rendezvényeket több éven keresztül a Hunyadi Hagyományőrző Egyesület szerveztet, melyet az utóbbi években Szabó Csaba tapolcai néptánc tanár, és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vett át. Hálás vagyok, hogy én magam is részt vehetek ezeken. 

2016-ban meghívásunkra Borbás Marcsi, az egyik Gasztroangyal műsorban a térség pásztorait és fás legelőinek gasztronómiai értékeit mutatta be.  2019-ben adták át első alkalommal  a Bakony-Balaton Örökös Pásztora elismerést.Reméljük, hogy ez a pásztorság tágabb társadalmi elismeréséhez is hozzájárul a térségben és az egész országban. Még 2018-ban fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék a kutatásaimból könyvet írni, remélem, ebben az évben ezt sikerül befejezni. Ezzel ishozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ha valaki pásztorkodással szeretne foglalkozni, akkor tudja, hogy az egy megbecsült tevékenység és legyen hova fordulnia szakmai tanácsért. 

 

Dr. Varga Anna

 

Ebben a világban mennyire nehéz a nők helyzete? 

Ezt a kérdést nem vizsgáltam. Az a tapasztaltom, hogy a néprajzi kutatásokban és a köztudatban a pásztorvilág kapcsán szinte kizárólagos férfi tevékenységként tartják számon  a pásztorkodást, ami nem igaz. A néprajzi kutatások szinte mindig kiemelik, hogy a juhász mindig juhász lányt vett el, a gulyás gulyás lányt, a kondás pedig kondás lányt. Ennek egy praktikus oka volt, amit azért sokszor felülírt a szerelem, mégpedig az, hogy a pásztorkodás 24 órás tevékenység, és nem szokványos életmódot kíván: szükség volt a női munkaerőre is a legeltetés során, gondozni kellett a bárányokat, borjakat, helyettesíteni a férjet vagy az apát.A pásztorkodásban a feleségek és a lánygyerekek is szervesen kivették a részüket, de ez is családfüggő volt. Ma is van olyan pásztorcsalád, ahol a feleség is legeltet, vagy a kisleány is aktívan kiveszi a részét az állattartáshoz kötődő munkákból.annak közben olyan családok is, ahol fizikálisan kevésbé vesznek részt a család nőtagjai a pásztorkodásban, de a mindennapi élet megszervezése ott is a legeltetéshez, a jószágokhoz idomul (például a nyaralás, az ünnepek megszervezése, hogy ne maradjon ellátás nélkül a jószág). 

 

Vannak női pásztorok is?

Egyedül legeltető női pásztort nem ismerek a térségben. A legeltetéssel foglalkozó családokban több helyen is a feleség főállásban vagy segítőként bekapcsolódik a legeltetésbe, vagyis pásztorkodik. Fontos megemlíteni ennek kapcsán, hogy a térség egyik legkiemelkedőbb pásztorvilágról szóló írását a  juhász családba született, és juhászkodással foglalkozó,  szentgáli Tamás Károlyné Kiss-Tóth Vilma írta Juhászok a Bakonyban címmel. Sajnos Vilma néni elhunyt már, de amíg élt, ő is részt vett a pásztortalálkozókon. Az interneten elérhető egy film, Bakonyi juhászasszony címmel, amit róla forgattak. 

 

Ha a saját szakterületéről kellene néhány kulcsfogalmat kiemelnie, akkor mik lennének ezek?

Közösség, természetvédelem, népi tudás, tájtörténet, fás legelő. 

Ami engem érdekel, az a táj és az ember egymásra hatásának az alakulása, és ennek a láthatatlan részleteinek a feltárása. Ha tudományosabb módon akarjuk meghatározni, akkor én az etnobiológia szakkifejezést szeretem.  

 

Az etnobiológia ilyen értelemben mit jelent?

Az embernek a természettel való kapcsolata során kialakuló tudás, melynek nagy részét a természettel való közvetlen kapcsolat során sajátíthat el az ember, de nagyon fontos részét képezi a közösségtől megtanulható tudás és értekrend is.

 

Mik azok a kifejezések, fogalmak, amelyeket akár az állattartással, akár mondjuk a fás legelőkkel kapcsolatban rosszul használnak vagy félreértenek? Melyek azok, amelyeket érdemes lenne a szélesebb közönség számára is elmagyarázni vagy újradefiniálni?  

Érdemes lenne sokkal tudatosabban használni a fás legelő kifejezést, mert ennek marketingértéke is van. Vannak már gazdálkodók, akik el is kezdték ezt használni, mert így rá tudnak mutatni arra, hogy a gazdálkodás során törekszenek a fenntarthatóságra és a természeti-kulturális értékek megőrzésére is. Érdemes lenne végre felszabadítani és újradefiniálni a pásztor kifejezést is. A száz évvel ezelőtti pásztorok valamilyen szinten teljesen mások voltak, mint a maiak. Sok ember máig azt gondolja, hogy a kizárólag “puszta-party”-ról ismert cifra kalapos ember a pásztor, aki a turisták miatt van ott, pedig gazdaságilag és természetvédelmi szempontból is nagyon fontos tevékenységet végez akkor is, amikor úgy tűnik, hogy csak a botját támasztja. Például ekkor ellenőrzi a nyáj egészségi állapotát, értékeli a gyepet, legeltetési stratégiát alkot.

 

Az EKF-nek vannak olyan lehetőségei, hogy egy-egy témát egy kicsit kiemelten tudjon a nyilvánosság elé tárni. Az ön részéről miről lenne érdemes diskurzust indítani?

Szerintem nagyon fontos téma a térségben élő akár falusi, akár városi gyerekek kapcsolatának erősítése a tájhoz és az állattartáshoz. Nem idealizálva, hanem tényleg a valós lehetőségeket megmutatva kellene foglalkozni a természettudatosságukkal, vagy a tájhoz, helyhez való kötöttségükkel. A másik fontos téma szerintem a a gasztronómia és a természetvédelem kapcsolata a legeltetéshez, pásztorvilághoz. Az egész országban probléma példáula vágópontok hiánya, és ennek következtében a helyi hús felszolgálásának lehetősége a helyi étteremben. Kevesen tudnak arról, hogy még a 70-es és 80-as években az egész Káli-medence körbe volt legeltetve, mára már ez szinte teljesen eltűnt, amit természetvédelmi szempontból is érdemes lenne újragondolni.

 

Közzétéve: 2021.02.01.

 

Fotó:

(1) Varga Anna, Dörgicse (2017)

(2) Sándor Ferenc, Olaszfalu (1960-1970 között)

(3) Répásy Zsolt (2020)

(4) Babai Dániel